Cikk-Cakk Hírszőnyeg

Az intelligencia-kutatás főárama nem tartozik a pszichológia forradalmi ágazatai közé. Elveti az olyan kritikai észrevételeket, hogy az IQ mérése és felhasználása csak a társadalmi egyenlőtlenségek fenntartására szolgál, és azt a felfogást is, mely szerint az IQ-ba tisztán kognitív (kombinatív illetve ismeretanyag-felidéző) képességeken kívül beletartozna akár a zenei vagy a sport intelligencia, akár az empátia. Szigorúan empirikus kutatásaik alapján az IQ az egymással összefüggő képességek „eredője”, mely nagyjából azonos szinten kíséri végig az ember életét, és a legjobb „bejósló” módszere a munkahelyen való beválásnak.

Ezt Ian J. Deary Az intelligencia c. könyvéből tudtam meg. De nem ez a könyv igazán érdekes mondanivalója, hanem az, hogy az ortodox intelligencia-kutatásnak egy számára is érthetetlen tényt kell képviselnie: azt, hogy generációról generációra okosabbak az emberek. James Flynn alapos vizsgálatai évente kb. 0,3 pontos IQ növekedést mutatnak ki az 1932 és 1978 közötti időszak alapján, tehát az Ön gyermekének felnőtt korára nagy eséllyel (a statisztikai átlag alapján) az Önénél 6-12 ponttal lesz magasabb az IQ-ja. Ez a növekedés az absztrakt problémamegoldást felmérő, csak minimálisan kultúrafüggő tesztek esetében nagy, az iskolában elsajátított tudásanyag visszaadásában az új generációk egyre gyöngébben szerepelnek.

Annyira meglepő ez a tény, hogy az intelligenciakutatók egy része meg is kérdőjelezi. Arra hivatkoznak, hogy mintavételi hiba történhetett, vagy azért tudják a gyerekek jobban a válaszokat, mert sok absztrakt teszttel találkoznak a gyermekek már a hivatalos IQ teszt előtt. A kutatók többsége azonban elfogadja az IQ evolúcióját, de tanácstalanul áll a helyzet előtt. Flynn pl. ezt írja:

„Itt támpont nélkül maradunk: az igénytelenebb tankönyvek és alacsony színvonalú tévéműsorok növelik az intelligenciát, miközben sorvasztják a verbális képességeket? Az iskolai színvonal esése élesebbé teszi a gyerekek eszét, de eltorzítja a tanulási szokásokat? Iskolakerülés közben a gyerekek szellemi próbatételt jelentő feladatokkal töltik idejüket, viszont nem tesznek szert lexikális tudásra? A demoralizáló családi környezet emeli az IQ-t, miközben csökkenti a motivációt?”

A magas IQ-kevés társadalmilag kodifikált tudás párosítás bizonyára ismerős minden ADHD-s gyermek szüleinek és tanárainak, így az embernek az az érzése, hogy az ADHD-val diagnosztizáltak a generációs változásokban csak a jéghegy csúcsát jelentik. Ugyan csak a kognitív IQ generációk alatti növekedésére vannak megbízható adatok, de az otthoni és iskolai fegyelmet sem így képzeljük el az 1930-as vagy az 1960-as években, mint manapság…

Tudományos alapossággal senkinek sem sikerült arra a kérdésre válaszolni, mi okozza az IQ evolúcióját, sőt egyelőre (ahogy a fenti idézet tanúsítja) csak találgatni lehet. Én sem tudok megnyugtató választ, de valószínűleg téves az IQ mérések kezdetéhez datálni a folyamatot, mivel már csecsemőkorban (sőt már a terhesség alatt) kimutathatók az olyan súlyos agyműködési zavarok, mint az autizmus, és rövidesen talán az ADHD is. Mindenesetre, mivel a kutatók számára ez elméleti kérdés, és mivel a felemás IQ növekedést nem tartják egyértelműen károsnak, valószínűleg nem is lesz céljuk annak visszafordítása, amennyiben sikerül azonosítaniuk a hátterében álló környezeti/genetikai/táplálkozási/pedagógiai tényezőket.

Akiknek viszont autista vagy ADHD-s gyermekük vagy tanítványuk van, kevéssé vigasztalódhatnak azzal, hogy egy tendencia részei csupán, egyszemélyben nem felelősek semmiért. Naponta szembesülnek a szindrómák okozta nehézségekkel, és szükségük van a saját és a gyermek problémáinak enyhítésére. Ismeretes, hogy az ADHD-sek agyát biológiai korukhoz képesti éretlenség és agyhullám-diszfunkciók jellemzik. A harmonikus agyműködés beállításában segíthetnek az optimális agyhullám-mintázatot elősegítő, a két agyfélteke működését összehangoló módszerek, mint a klasszikus meditáció vagy annak gépiesített változata, az agytréning illetve a neurofeedback.

Lehetséges, hogy a gyerekek csekély lexikális tudásában szerepet játszik az is, hogy a multitasking és a folyamatos információözön korában nincs idő az információ mélyebb beépülésére: több kutatás is rámutat arra, hogy a túl gyorsan szerzett információ nem rögzül, nem válik később is előhívható emlékké. Az ellazult tudatállapotnak a tanulási folyamat elengedhetetlen részének kell lennie; az agytréning és a meditáció ebben is komoly segítséget nyújthat.