1 százalék
Hogyan rendelkezhet az SZJA 1 százalékról?
A nevetésterápia lényege, hogy a bohócdoktorok vidámságot csaljanak a gyerkőcök arcára. Ez felettébb fontos , ugyanis a nevetés gyógyító hatású! Tudományosan bizonyított tény ugyanis, hogy a nevetés segíti a betegek gyógyulását. A mosolyterápia pedig konkrétan erre a célra lett megalkotva.
A daganatos gyermekekért, az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány harca a gyermekrák ellen
Az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány elsőrendű céljának tekinti, hogy hozzájáruljon a magyarországi gyermekkórházakban és gyermekonkológiai központokban folyó gyógyító munkához, a leukémia által érintett családok szenvedéseinek enyhítéséhez, valamint a leukémiás gyermekek gyógyítása érdekében folyó kutatásokhoz.
Segítség nyújtás a daganatos gyermekeknek harcoljon az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvánnyal a gyermekrák ellen
A 2000-es évek elején egy szülőkből és szakemberekből álló csoport összefogott annak érdekében, hogy javítson a daganatos, leukémiás és egyéb rákos megbetegedésekben szenvedő gyermekek gyógyulási esélyein és családjuk életkörülményein. Ennek az érintett csoportnak közvetlen közelről volt lehetősége megtapasztalni a daganatos gyermekek sokszor alig elviselhető fájdalmát,harcát a betegséggel.
Leukémiáról bővebben - Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány
A leukémia a vér rákos betegsége, mely a csontvelőben alakul ki. A hosszú, csöves csontokban lévő csontvelő feladata, hogy a vérben meglévő három fő sejtvonalat folyamatosan termelje (fehérvérsejtek: a fertőzések leküzdésére, vörösvértestek: az oxigén szállítására, vérlemezkék: sérülés esetén a vér megalvadásának elősegítésére).
Leukémiás gyermekek igaz történetei, a gyermekrákról az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány segítő kezet nyújt a daganatos gyermekeknek
Magyarországon jelenleg is mintegy 1500 – 2000 daganatos gyermek küzd az életéért. Alapítvány célja a Magyarország területén élő daganatos, leukémiás és egyéb rákos,daganatos megbetegedésekben szenvedő gyermekek életkörülményeinek javítása, gyógyulásra való esélyük növelése.
Családtámogatási program daganatos gyermekeknek, az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány harca gyermekrák ellen
A 2003-ban alapított Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány célja a Magyarország területén élő daganatos,leukémiás és egyéb rákos, daganatos megbetegedésekben szenvedő gyermekek életkörülményeinek javítása, gyógyulásra való esélyük növelése.
A daganatos gyermekekért, az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány küzdeleme a gyermekrák ellen
A 2000-es évek elején egy szülőkből és szakemberekből álló csoport összefogott annak érdekében, hogy javítson a daganatos, leukémiás és egyéb rákos megbetegedésekben szenvedő gyermekek gyógyulási esélyein és családjuk életkörülményein. Ennek az érintett csoportnak közvetlen közelről volt lehetősége megtapasztalni a daganatos gyermekek sokszor alig elviselhető fájdalmát,harcát a betegséggel.
Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány
A 2003-ban alapított Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány célja a Magyarország területén élő leukémiás és egyéb rákos megbetegedésekben szenvedő gyermekek életkörülményeinek javítása, gyógyulásra való esélyük növelése.
Civilkomp konferencia
Beszélgetés Miha Tamással a társadalmi szervezetek civil finanszírozásáról. Miha Tamás szerint jól szervezett kampánnyal az egyházak is képesek megszólítani az adózokat. Az elmúlt két év összehasonlításában az alapítványi oldalon hét százalékkal többen ajánlották fel az egy százalékot, ám a válság miatt kevesebb jutott a civil szervezeteknek. Ugyanakkor a kampányok egyre profibbak.