Szavazz gyorsan!

A Hírszőnyeg alapelvei:
  • Gyorsaság
  • Értékelés

24 órán belüli Google indexálás!

Azonnal megjelenítjük a híreket! 24 órán belül indexálja a beküldött tartalmat a Google! Küldd be a cikkeidet és tapasztald a gyorsaságot. Értékeld a híredet és a többi cikket. A megszerzett minősítés alapján kerülnek pozicionálásra a tartalmak.

Egészség Hírszőnyeg

Az egyik legősibb gabonaféle az árpa, amit már a sumérok, az egyiptomiak, majd később a rómaiak is fogyasztottak. Őseink is kedvelték, kását, lepény, kenyeret készítettek belőle. A különböző alkoholos italokhoz hagyományos árpát használnak, ami emberi fogyasztásra nem alkalmas, szemben a durumárpával, amelynek számtalan jótékony hatása van.

Még nincs szavazat

 

A legfrissebb kutatási eredmények szerint – amely több mint 300 kísérlet adatainak összegzésével készült – a fizikai aktivitás – azaz bármilyen testmozgás – a gyógyszereknél sokkal hatékonyabban segíti az agyvérzésen átesett páciensek felépülését – és legalább olyan hatékony a cukorbetegség és a már kialakult szívbetegségek rosszabbodásának megelőzésében.

Még nincs szavazat

 

A már jó ideje ismert placebo hatáshoz hasonlóan az úgynevezett „placebo alvás” is mérhetően pozitív hatással van a szervezetre – derült ki nemrég egy friss kutatásból, amelynek során azt mondták a résztvevőknek, hogy mély és pihentető alvásban volt részük. Akár igaz volt, akár nem, ennek tudatában jobban teljesítettek a memória- és figyelemteszteken.

Még nincs szavazat

 

Méltánytalanul merült feledésbe az ősi magyar gabonaféle, a hajdina. A pici magokban rengeteg gyógyító erő rejlik, és most, a hideg időben gyakrabban kialakuló betegségek (hólyagbántalmak, meghűlés, felfázás, reuma stb.) idején érdemes kipróbálni. Milyen is a hajdinamüzli?

Még nincs szavazat

 

Sokunkkal előfordulhatott már, hogy egy rossz mozdulat miatt napokig tartó fájdalom lett a „jutalom”. Ha érezzük, hogy nem súlyos a baj, tehát nem szakadt ín, tört csontunk, akkor a legjobb gyógymód a mozgás. Még jobb persze, ha az alábbi tornát megelőzésképpen is végezzük.

Még nincs szavazat

 

1999 és 2008 között 27-ről 33-ra nőtt az évente személyenként elfogyasztott gyorséttermi menük száma. Ez idő alatt 25 fejlett országban 25,8-ről 26,4-re emelkedett a lakosság átlagos testtömegindexe, ami menünként 0,03-nyi gyarapodást jelent – derül ki az Egészségügyi Világszervezet közlönyében nemrég megjelent tanulmányból.

Még nincs szavazat

 

Az emésztőrendszeri influenzát (gasztroenteritisz) többnyire vírusok okozzák, az elnevezés tehát nincs összefüggésben az influenzával. A fertőzés tipikus tünetei a hányinger, hányás és hasmenés, emellett has-, fej- és végtagfájdalom léphet fel. Egészséges felnőtteknél ritkán szükséges orvosi kezelés, a betegség néhány nap alatt magától lecseng.

Még nincs szavazat

 

BAALBEK SMINKTETOVÁLÁS A sminktetoválás olyan smink, amely soha nem mosódik el. Strandon, sportoláskor, de még a reggeli ébredéskor és az intim pillanatokban is tökéletes marad. A sminktetoválás a nap 24 órájában biztosítja a tökéletes megjelenést, napi időráfordítás nélkül.

Még nincs szavazat

 

A felfázás tüneteinek megelőzése érdekében a megfelelő készítmények mellett kell dönteni.

Még nincs szavazat

 

Grafológiásban is jártas pszichológus szakembereink várják minden kedves gyógyulni , épülni, fejlődni vágyó érdeklődőket. Ha megoldhatatlan problémája van jelentkezzen be hozzánk. A grafológia segítségével teljes személyiségképet tudunk készíteni önről, így könnyebben tudjuk eldönteni, hogy milyen jellegű kezelésre szorul.

Még nincs szavazat

 

Ments meg egy dokit!

Ne használj orvosi maszkot! Hagyd meg azoknak, akik az első vonalban küzdenek a járvány idején! Készíts, vásárolj mosható textil maszkot! Így nem a világszerte szűkös készletű orvosi maszkokat használod, és jut azoknak, akiknek legjobban szükségük van rá.

Ments meg egy dokit! Eljött a Te időd, amikor már nem hanyatt fekve otthon mented meg a világot, hanem teszel is valamit.

Ments meg egy dokit! Ezzel lehet,hogy szeretteid közül is megmentesz valakit. Ne késlekedj, cselekedj!

Ments meg egy dokit! Nézd meg a kihívást, és add tovább! Légy gyorsabb, mint a vírus! Most használd a szociális hálókat, mert életeket menthetsz.

És ments meg egy dokit!

Google+

Link Portas Linkkatalógus