Autómentés, autómentő, sofőrszolgálat

Az autómentés szót hallva az emberek nagy része elsőként a karambolok és az autó balesetek jut az eszükbe, azonban sokszor az is előfordul, hogy az autónk egyszerűen magától leáll, és nem hajlandó tovább gurulni. Az új típusú gépjárművek esetén elfordulhat az is, hogy valamely meghibásodás esetén leblokkolja a számítógép járművet, ezzel megakadályozva, hogy tovább haladhassunk.

Amikor megtörténik a baj, és az autó akár műszaki okokból, akár baleset következménye miatt leállni kényszerült, akkor sem kell pánikba esni. Az autómentés ma már profin kivitelezhető, és a lehető legrövidebb idő alatt a megadott helyszínre sietek Önhöz, hogy a segítségére legyek. A 24 órájában állok a rendelkezésére még ünnepnapokon is!

Az autómentés vállalkozásom már több éve működik, mely során már számos járművet szállítottam el biztonságosan.

Célom, hogy az ügyfeleim igényeit a lehető legmagasabb színvonalon elégítsem ki szakszerű, és megbízható autómentéssel. Eszközeim korszerűek, és az európai elvárásokat is túlszárnyalják, így biztosítva ügyfeleimet, hogy hazai környezetben is nyugat-európai színvonalú szolgáltatást kaphassanak.

Jó tudni: Az autómentést semmiképpen se az autóban ülve várja, ugyanis ez nem biztonságos. Tartson kellő távolságot a járműtől, de ne álljon az úttestre! Ne feledkezzen meg a láthatósági mellény viseléséről a mentés érkezéséig!

A sofőrszolgálat választási lehetőség minden szórakozni vágyónak, aki nem köt kompromisszumot az alkohol fogyasztás és saját autó kényelme között.A Sofőrguru sofőrszolgálat azzal a céllal alakult, hogy alternatívát nyújtson azon felelősségteljes Hölgyek és Urak számára, akik szívesebben bízzák magukat és autójukat fix sofőrszolgálatra, mert egyetértenek azzal, hogy a megfontolt, felelősségteljes, nyugodt ugyanakkor magabiztos vezetési stílus jellemezi, melyet a baleseti statisztikák is alátámasztanak. Mindemellett kellemesebb társaságot nyújtanak a hazaúton.

Még nincs szavazat

Ments meg egy dokit!

Ne használj orvosi maszkot! Hagyd meg azoknak, akik az első vonalban küzdenek a járvány idején! Készíts, vásárolj mosható textil maszkot! Így nem a világszerte szűkös készletű orvosi maszkokat használod, és jut azoknak, akiknek legjobban szükségük van rá.

Ments meg egy dokit! Eljött a Te időd, amikor már nem hanyatt fekve otthon mented meg a világot, hanem teszel is valamit.

Ments meg egy dokit! Ezzel lehet,hogy szeretteid közül is megmentesz valakit. Ne késlekedj, cselekedj!

Ments meg egy dokit! Nézd meg a kihívást, és add tovább! Légy gyorsabb, mint a vírus! Most használd a szociális hálókat, mert életeket menthetsz.

És ments meg egy dokit!

Google+

Link Portas Linkkatalógus