Lakásbiztositás a Genertelnél

Az ember néha a legjobb akarata ellenére is rettentően tehetetlen: ki van szolgáltatva rajta kívül álló tényezőknek. Túl sokat a háza, lakása védelmében sem tehet, mert jön valami vagy valaki, és máris jelentős kár esett benne. Az egyetlen dolog, amivel valamennyire is fel lehet készülni a váratlan helyzetekre, az a lakásbiztosítás. A lakásbiztositás ugyanis védelmet nyújt a leggyakoribb károkra, mint például a betöréses lopásra, a rablásra, a vandalizmus ellen, a tűzkárra, a robbanásra, a villámcsapás okozta károkra, a vihar, felhőszakadás, jégverés, földrengés, árvíz, sziklaomlás okozta pusztításra, de még az üvegtörés ellen is. Épp ezért, a legtöbb, felelősen gondolkodó ember nem is gondolkozik azon, kössön-e lakás biztosítást. Az már más kérdés, hogy mennyit kell morfondírozni azon, a piacon található számos ajánlat közül melyik legyen az, amelyet igénybe vesz a lakásbiztosítás kötéséhez. A Genertel kedvező konstrukciója azonban mindenkinek szemet szúr, aki lakás biztosítást akar kötni. A biztosítónál ingyen biztosítják a melléképületet, amennyiben rendelkezik Genertel lakásbiztosítással és a melléképület maximum 50 négyzetméteres. Ha pedig más élő szerződése van, újabb 10 százalék kedvezményt kap a lakásbiztositás árából. Arról pedig nagyon hamar pontos információt nyer: néhány adat megadása után a lakásbiztosítás kalkulátor azonnal kiszámolja a pontos összeget. További információt a www.genertel.hu oldalon kaphat.

Minősítésed: Nincs Átlag: 5 (2 szavazat)

Ments meg egy dokit!

Ne használj orvosi maszkot! Hagyd meg azoknak, akik az első vonalban küzdenek a járvány idején! Készíts, vásárolj mosható textil maszkot! Így nem a világszerte szűkös készletű orvosi maszkokat használod, és jut azoknak, akiknek legjobban szükségük van rá.

Ments meg egy dokit! Eljött a Te időd, amikor már nem hanyatt fekve otthon mented meg a világot, hanem teszel is valamit.

Ments meg egy dokit! Ezzel lehet,hogy szeretteid közül is megmentesz valakit. Ne késlekedj, cselekedj!

Ments meg egy dokit! Nézd meg a kihívást, és add tovább! Légy gyorsabb, mint a vírus! Most használd a szociális hálókat, mert életeket menthetsz.

És ments meg egy dokit!

Google+

Link Portas Linkkatalógus