szülés

Anya leszek

Az Anya leszek honlap azoknak a nőknek szól, akik éppen kisbabát terveznek, a várandósság hónapjaiban vannak, vagy pedig a közelgő szüléssel kapcsolatban szeretnének első kézből informálódni. Azért első kézből, mert az Anyaleszek.hu cikkeit más anyukák írják, akik a saját tapasztalataikat osztják meg a többiekkel.

Egyre több az ötven felett szülő nő

Az utóbbi öt évben Nagy-Britanniában több mint duplájára nőtt az ötven felett gyermeket vállaló nők száma: nagyjából minden harmadik héten születik egy olyan gyerek, akinek az édesanyja már túl van az ötödik x-en. Ebből következik, hogy egyre gyakoribbak a szülés közben fellépő komplikációk mind az újszülöttel, mind az anyával kapcsolatban.

„Programozott” szülés – ahogy a numerológus látja

Sok hajmeresztő dolgot hallottam már életem során, de amit a minap tapasztaltam, az minden határon túlmegy. Egy budapesti buszon utazva lettem fültanúja a beszélgetésnek, amelyet két harmincas hölgy folytatott a szülésről. Egyikük áldott állapotban volt, még nemigen látszott rajta, pár hónapos lehetett. A diskurzus arról folyt, mikorra írták ki a hölgyet szülésre.

Terhesség

A terhesség nagy öröm úgy a nőnek mitn a férfinak hiszen egy új élet jön a világra hála nekik. A terhesség alatt a férfiak is sokkal kedvesebbek és gyengédebbek lesznek és erre a nőknek szükségük is van hiszen ők meg egyre hisztisebbek lesznek.

Terhes masszázs

Shiatsu terhes kismamáknak! A Shiatsu a terhesség alatt , mindenkor alkalmazható, mi több javallott, pozitív hatással van mind a mamára mind a babára. A kezelésekkel fokozni lehet a testben az energiaáramlást, ami segít a terhességgel összefüggő nehézségek csökkentésében. Enyhíti a fájdalmakat és fokozza a regenerálódást, relaxáló hatása van.

Ments meg egy dokit!

Ne használj orvosi maszkot! Hagyd meg azoknak, akik az első vonalban küzdenek a járvány idején! Készíts, vásárolj mosható textil maszkot! Így nem a világszerte szűkös készletű orvosi maszkokat használod, és jut azoknak, akiknek legjobban szükségük van rá.

Ments meg egy dokit! Eljött a Te időd, amikor már nem hanyatt fekve otthon mented meg a világot, hanem teszel is valamit.

Ments meg egy dokit! Ezzel lehet,hogy szeretteid közül is megmentesz valakit. Ne késlekedj, cselekedj!

Ments meg egy dokit! Nézd meg a kihívást, és add tovább! Légy gyorsabb, mint a vírus! Most használd a szociális hálókat, mert életeket menthetsz.

És ments meg egy dokit!

Google+

Link Portas Linkkatalógus