Emberi jogaikért álltak ki a fiatalok

December 10-én, 11 órakor a Fiatalok az Emberi Jogokért Alapítvány békés demonstrációs sétát tartott Budapesten a Nyugati térről az Oktogonon keresztül a Hősök terére.

A séta alatt felhívták a figyelmet az Emberi Jogok fontosságára és betartására, valamint több mint ezer embernek adták át a Jogaikat tartalmazó kiadványokat. A megérkezés után látványosan felengedték az Emberi Jogos kék színű lufikat.

A Fiatalok az Emberi Jogokért Alapítvány már 10 éve dolgozik azon, hogy eljuttassa az embereknek az Emberi Jogok ismeretét. Az Alapítvány számos alkalommal rendezett hasonló demonstrációt, mert nem ért egyet azzal, hogy a mindennapokban az emberek nem rendelkeznek ezen Emberi Jogok ismeretével, és ebből számos visszaélés, probléma és diszkrimináció származik.

A világban még mindig az egyik leghatalmasabb iparág az emberkereskedelem, még mindig több millió gyermek dolgozik rabszolgaként. Elrettentő adat, hogy a gyermekprostitúció a virágkorát éli, az UNICEF 2015-ös adata alapján pedig több mint 190 ezer menekült gyermek volt nyilvántartva, akikből több ezer tűnik el a vándorlásuk közben.

"Az emberi jogokat valósággá kell tenni, nem idealista álomként kezelni". L. Ron Hubbard

Az Alapítvány ezért is szervez ilyen békés felvonulást, mikor a budapesti járókelőket tudja tájékoztatni az Emberi Jogokról, így járulva hozzá egy szabadabb és tisztességesebb világhoz.

Információ:
www.fiatalokazemberijogokert.hu

Még nincs szavazat

Ments meg egy dokit!

Ne használj orvosi maszkot! Hagyd meg azoknak, akik az első vonalban küzdenek a járvány idején! Készíts, vásárolj mosható textil maszkot! Így nem a világszerte szűkös készletű orvosi maszkokat használod, és jut azoknak, akiknek legjobban szükségük van rá.

Ments meg egy dokit! Eljött a Te időd, amikor már nem hanyatt fekve otthon mented meg a világot, hanem teszel is valamit.

Ments meg egy dokit! Ezzel lehet,hogy szeretteid közül is megmentesz valakit. Ne késlekedj, cselekedj!

Ments meg egy dokit! Nézd meg a kihívást, és add tovább! Légy gyorsabb, mint a vírus! Most használd a szociális hálókat, mert életeket menthetsz.

És ments meg egy dokit!

Google+

Link Portas Linkkatalógus