Egészség
Gyakorlatok fájós vállra
Sokunkkal előfordulhatott már, hogy egy rossz mozdulat miatt napokig tartó fájdalom lett a „jutalom”. Ha érezzük, hogy nem súlyos a baj, tehát nem szakadt ín, tört csontunk, akkor a legjobb gyógymód a mozgás. Még jobb persze, ha az alábbi tornát megelőzésképpen is végezzük.
Újhold és hajdina
Méltánytalanul merült feledésbe az ősi magyar gabonaféle, a hajdina. A pici magokban rengeteg gyógyító erő rejlik, és most, a hideg időben gyakrabban kialakuló betegségek (hólyagbántalmak, meghűlés, felfázás, reuma stb.) idején érdemes kipróbálni. Milyen is a hajdinamüzli?
Elég csak gondolni a jobb alvásra a kipihentséghez
A már jó ideje ismert placebo hatáshoz hasonlóan az úgynevezett „placebo alvás” is mérhetően pozitív hatással van a szervezetre – derült ki nemrég egy friss kutatásból, amelynek során azt mondták a résztvevőknek, hogy mély és pihentető alvásban volt részük. Akár igaz volt, akár nem, ennek tudatában jobban teljesítettek a memória- és figyelemteszteken.
A mozgás legalább olyan hatékony, mint a gyógyszerek
A legfrissebb kutatási eredmények szerint – amely több mint 300 kísérlet adatainak összegzésével készült – a fizikai aktivitás – azaz bármilyen testmozgás – a gyógyszereknél sokkal hatékonyabban segíti az agyvérzésen átesett páciensek felépülését – és legalább olyan hatékony a cukorbetegség és a már kialakult szívbetegségek rosszabbodásának megelőzésében.
A lábadozók gabonája: az árpa
Az egyik legősibb gabonaféle az árpa, amit már a sumérok, az egyiptomiak, majd később a rómaiak is fogyasztottak. Őseink is kedvelték, kását, lepény, kenyeret készítettek belőle. A különböző alkoholos italokhoz hagyományos árpát használnak, ami emberi fogyasztásra nem alkalmas, szemben a durumárpával, amelynek számtalan jótékony hatása van.
A férfiak valóban feledékenyebbek, mint a nők
Asszonyom! Ha a férje szórakozott, megfeledkezik a házassági évfordulójukról, vagy képtelen megjegyezni a szomszédjuk nevét, ne aggódjon. A legújabb kutatások szerint a férfiak életkortól függetlenül sokkal feledékenyebbek, mint a nők. Valójában még a vizsgálatot végző tudósok is meglepődtek rajta, milyen feledékenyek tudnak lenni az erősebb nem tagjai.
Milyen az egészséges alvóhely?
A sorozat előző részeiben szó volt már a káros sugárzások különböző betegségeket okozó hatásairól. Ezúttal megtudhatjuk, mire figyeljünk, ha például rosszul alszik a gyerek vagy hosszabb ideig fáj feje. Tanácsokat kaphatunk ahhoz is, hogyan alakítsuk ki egészséges fekhelyünket.
Kerüljük a műédesítőket!
Újabb fekete pont az aszpartámnak és társainak: akik mesterséges édesítőszerekkel teli italokat fogyasztanak, nagyobb valószínűséggel tapasztalhatnak veserendellenességeket – jelentette a kaliforniai San Diegóban tartott éves gyűlésén az Amerikai Nefrológiai Társaság (ANT).
Nem kell izzadni, csak mozogni!
A legújabb eredmények szerint már a kevésbé megerőltető mozgásformák is jótékonyan hatnak az egészségre. A mostani kutatásban részt vett önkéntesek közül azoknak voltak a legjobbak az inzulin- és vérzsír-értékei, akik legalább időnként aktivizálták magukat, még akkor is, ha az aktivitási szintjük nem érte el az egészségügyi hatóságok által ajánlottat.
Rágcsáljunk diót!
Bár a dió nem a legfogyókúrásabb rágcsálnivalónk, nagyon egészséges a szervezetnek, így mindenképpen építsük be a táplálkozásunkba. Aki diót nassol, nagyon jót tesz az egészségének, mert olyan fontos telítetlen zsírsavakat visz a szervezetbe, amelyek csökkentik a koleszterinszintet, ezáltal a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét is.