Egészség
Finom étel rendelése olcsón!
Mi tudjuk, hogy a gyerekek nagyon virgoncak, s nagyon sokat ugrálnak, ezáltal a növéshez rengeteg vitaminra s tápanyagra van szükségük. Épp ezért olyan ételeket főzünk, amelyek természetesek, s amelyek mindenképp egészségesek.
Alvászavart okozhatnak a gyerekszobában található elektronikai eszközök
Egy friss kutatás szerint a szülők jobban teszik, ha a gyerekszobából száműzik a tévét, számítógépet és mobiltelefonokat. Kimutatták ugyanis, hogy ha a gyerekszoba tele van elektronikai eszközökkel, akkor a gyerek agyában inkább valamilyen szórakozóhely képzete társul a szobához, nem pedig egy olyan helyé, ahol a pihenésé és a nyugalomé a főszerep.
Érdemes lehet fél óránál tovább is folytatni a szív-tüdő újraélesztést
A szakértők egyetértenek abban, hogy szívmegállás esetén minél hamarabb kezdik meg a szív-tüdő újraélesztést (CPR, cardiopulmonalis resuscitatio), annál jobbak a túlélés esélyei. Japán kutatók viszont most még azt is állítják, hogy a CPR folytatása legalább fél óráig azt is elősegítheti, hogy az áldozatok jó agyműködéssel éljék túl a szívmegállást.
Noni juice fogyasztás
A nonijuice egyik kiemelkedő tulajdonsága, hogy fokozza a szervezetben a nitrogén-oxid termelődését. Ennek többek közt az egészséges vérkeringésben és az immunrendszer megfelelő működésében is szerepe van. A noni juice emellett számos egyéb gyógyhatással is rendelkezik, melyeket az elmúlt évtizedekben klinikai vizsgálatok bizonyítottak.
Természetes kozmetikumok online rendeléssel
Természetes kozmetikumok biztonságos vásárlása a fitalis webáruházban. Natúrkozmetikumok akár kész ajándékcsomagokként vagy válogassa össze magának és szeretteinek a bőr biztos ápolásáért. Biokozmetikumok amelyek csak minősített, természetes alapanyagból készülnek. Óvja és táplálja bőrét akár smink termékekről vagy testápolásról legyen szó.
A csokoládé leolvasztja a hasi zsírt
A csokoládé csökkenti a zsigeri zsír arányát – derül ki egy a Nutrition című szakfolyóiratban közzé tett friss kutatásból. Az eredmények alapján a több csokoládét fogyasztó kamaszok testtömegindexe is alacsonyabb volt, a teljes testzsír aránnyal együtt. Egy másik aktuális kutatás szerint a gyakoribb csokievés a felnőtteknél is alacsonyabb BMI-vel jár.
DASH diétával a jobb vérnyomásért
A magas vérnyomás Magyarországon népbetegség, olyan súlyos szövődményekhez vezethet, mint a stroke, vagy a szívinfarktus. Bár a rendszeres ellenőrzés és kezelés elengedhetetlen, a betegek az étkezésükkel is sokat tehetnek állapotukért. Hogy milyen diétát érdemes követniük, arról dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magasvérnyomás-specialistája beszél.
Miből áll a DASH diéta?
Kalóriaégető lépcsők
Angliában egyre több nyilvános helyen – közterületeken, hivatali épületekben – tervezik bevezetni, hogy a lépcsők egyes szakaszain feltűntetik, hogy mennyi kalóriát égethet el az, aki lift helyett ezen az útvonalon közelíti meg az irodáját. Három irodaházban már bevezették ezt a módszert, és ezekben ennek hatására 29 százalékkal nőtt a lépcsőzők száma.
Természetes gyógymódok köhögés ellen
Hirtelen megérkezett a tél, vele együtt a meghűléses betegségek is. Ezek egyik igen kellemetlen velejárója a köhögés. Akár száraz, akár felszakadó köhögéssel küzdünk, ha több napja tart és nem akar megszűnni, ideje, hogy kezdjünk vele valamit. Nézzünk szét otthon, és gyógyítsuk magunkat természetes alapanyagokkal: citrommal, krumplival, hagymával, retekkel!
Citromborogatás
A Google tönkreteszi a memóriánkat
A bármikor hozzáférhető internetbe vetett bizalom olyan mértéket öltött, hogy gyengébb memóriát, azaz feledékenységet okoz. Sokan a szellemi képességeik „protéziseként” használják a keresőrendszereket, ezért sokkal kevésbé emlékeznek azokra a tényekre, melyekről tudják, hogy elérhetőek az interneten. A földrajzi adatok tipikus példát jelentenek.